A "magyar ajtó"

A magyar népi építészetre a középkorban az egyszerű ácstokos/ajtók használata volt jellemző. Az ajtószárny fatengelyen forgott, esetleg bőrszíjak erősítették a tokhoz, de a régészeti leletek szerint a kovácsoltvas forgó sem volt ismeretlen. Az ilyen egyszerű ajtószerkezetek gazdasági rendeltetésű épületeken a 20. századig fennmaradtak.

A füstös vagy az olyan helyiségek esetében, ahol a szellőzést elsősorban az ajtó szolgáltatta, kettős ajtót készítettek, ez tulajdonképpen vízszintesen két szárnyra osztott ajtó, a két szárny egymástól függetlenül nyitható. A 19. századtól az asztalosok által készített, elsősorban a bejárati ajtók már gyakran kétszárnyúak, ilyen helyen a dupla ajtó is előfordult, ennek kifelé és befelé nyíló táblái voltak. Az ajtók zárását változatos zárszerkezetet biztosították, kezdve a fából készült kallantyúktól, a különféle fazárakon keresztül (makkor fazár), egészen a lakatosok által készített bonyolultabb zárakig.